Skip to main content

Search

Betegszervezetekkel való kapcsolat

Betegszervezetekkel való kapcsolat

A Janssennél a munkánk középpontjában a betegek állnak.

A betegszervezetekkel való együttműködés hozzásegít minket ahhoz, hogy jobban megérthessük azon betegek igényeit, akik olyan betegségekkel élnek, melyek megelőzése, gyógyítása, vagy kezelése irányában elkötelezettek vagyunk.

  • Együttműködéseink során támogatjuk azon tevékenységeiket, melyek a betegségek megelőzését, jobb megértését szolgálják
  • Meghallgatjuk őket annak érdekében, hogy olyan gyógyszereket tudjunk kifejleszteni, melyek megfelelnek a betegek által támasztott igényeknek.
  • A betegszervezetek függetlenségét tiszteletben tartó kapcsolatunk a nyílt párbeszéden alapul.

A Janssen, ahogy valamennyi együttműködése esetében, úgy a betegszervezetekkel való együttműködései kapcsán is teljes meggyőződéssel áll ki az átláthatóság mellett.

Hiszünk benne, hogy ha nyíltan kommunikálunk ezen együttműködésekről, az valamennyiünk számára hasznos lesz: megfelelünk a társadalom által támasztott transzparencia elvárásoknak és megmutatjuk, hogy az együttműködések végső soron egy célt szolgálnak:  az orvostudomány fejlődését és a betegek eredményesebb kezelését.